Befelé.
Be és le, mélyre merül.
Visz, szív és visz.
Jaj, ne engedj el!
Bontogat,
újabb és újabb rétegek a földön.
Eltűnnek,
mintha ott sem lettek volna
Te és Én között.
A pohár,
mintha nem létezne, markolom.
Semmi sincs veszve,
csak az Én van valahol partvonalon.
Befelé szűkül,
aztán robban.
A szobában most minden,
az egész világ ott van
és Te,
Te, hogy s ki vagy?
Nézlek, hallgatlak, érezlek,
s a konyhából mintha magamhoz tértem volna vissza.
Mintha mindig ott lettél volna bennem,
és a világ ebben a Te és Én keretben
létezik csak igazán.
Be és le, mélyre merül.
Visz, szív és visz.
Jaj, ne engedj el!
Bontogat,
újabb és újabb rétegek a földön.
Eltűnnek,
mintha ott sem lettek volna
Te és Én között.
A pohár,
mintha nem létezne, markolom.
Semmi sincs veszve,
csak az Én van valahol partvonalon.
Befelé szűkül,
aztán robban.
A szobában most minden,
az egész világ ott van
és Te,
Te, hogy s ki vagy?
Nézlek, hallgatlak, érezlek,
s a konyhából mintha magamhoz tértem volna vissza.
Mintha mindig ott lettél volna bennem,
és a világ ebben a Te és Én keretben
létezik csak igazán.
Egyre közelebb.
Ez volt a cél.
De most már nincs tovább.
Nincs hova mennem,
magam elől menekülnék,
ha azt gondolnám van hová…