Üdv 2016

Elveszett,
minden elveszett pedig úgy vártam ezt az évet!

Nincs bennem semmi,
átléptünk a hatba s én mégsem jutok ötről a hatra

csak bambulok némán.
A hasam fáj, s minden nap csak azt veszem észre már megint este lesz.

Rosszullét, pont mint tavaly ilyenkor, de akkor valami jó kezdődött el.

Most meg mintha minden tavalyi jónak a végét ünnepeltük volna.

S bennem azóta csak a szomorúság érik.

Pedig vártam ezt az évet,
most mégis úgy kezdődik, mintha minden az elején elveszett volna.

Mintha minden reggel azt várnám a szomorúság elmúlik,
de másnap mégis ugyanaz.

S nem tudom mit siratok?
Hiszen szerettem volna ha vége,
ha most valami más, valami új és mégis,
még csak üres sem vagyok.

Egy nem tudom állapotban létezem, s csak azért írok,
mert láttam a Máté videóját a falon és rájöttem, hogy nekem már ez sem?
Hogy meg sem próbáltam, s most is hiába teszem az írás is elmúlt bennem.

Elmúlik bennem minden.
S próbálom észrevenni, hogy mi marad,
de másnál gyerek, házasság, új munka, iskola,
én meg csak hátráltatnám az idő múlását és húznám az éveket,
hogy ne kezdjem el újra soha.
Mert átmenetinek lenni könnyebb, mint készen állni az újra,
és én nem vagyok kész!

Üdv 2016.

Vártalak, s most mégis azt kívánom bárcsak visszamehetnék.

Csak szorongatom a plüss Akelát minden este egyre jobban, s nő bennem a vágy, de nem változik semmi…
Sőt, csak az elmúlás kopogtat be minden nap az ablakon, mintha azt mondaná, minden nap elviszek valamit, lássuk meg mi marad!?

Én meg odaadok bármit, mert mintha tudnám,
hogy most jobb ha semmi nem marad.
Csak a szomorúság nő bennem, gombóc a torkomban, és előttem a fehérség egyre vakítóbb, ahogy bámulom az ablakomat,
ahol tavaly még rózsínül ment le nap, most meg egyre vakít a hófehér.

Egyetemi jelentkezés február,
szakdolgozat leadás április,

Bejutottam-e a szakra július,
és még mindig egyedül kelek fel?
32, október

Én meg egy barkácsáruházban dolgozom.

Nem így képzeltem el.

Most mégis a kiüresedett lakáson átfújt a tavaszi szél,

Az erkélyen lassan bekúszik a nap,

hogy az újrakezdésbe egy kis színt vigyen.

S mire megszoknám az egyedüllétet,
a szobák megtelnek élettel,
a konyhából ezernyi illat száll,
a jukka hamarosan újra az erkélyre kerül,

én sem leszek ugyanaz.