Rólunk

Megosztanám veletek,
de most semmi van.
Megoszthatom a semmim ami van?
Írni akartam, de csak számadást tudok,
a múló év
úgy futott rajtam keresztül
mint papíron a toll, mikor az egész nem sikerül.
Na nem azért hogy rossz volt
mégis mintha nehéz,
torkomban gombóc és szilva nélkül kevés jó van a krumpliban,
bár ezzel lehet vitatkoznának sokan,
nekem a fahéj miatt tetszik az egész.
Az pedig volt bőven az évben, 
de önmagában a fahéj sem az igazi, 
olyan csípős, fojtós, az egész lényege olyan mint 
tárgy nélkül szerelmesnek lenni, 
amikor az Őt kihagyod csak a szeretem marad
na ilyen volt ez az év.
Szilveszterkor romlott el az egész
és most hazudok, 
mert bár romlásnak neveznék jobb helyeken ami volt, 
nekünk a paradicsom nyílt meg s Nirvana szólt
Kurt szőke hajára ébredtünk 5 reggelen, 
s bár alig ismertük egymást a 6. napra tudtuk elválaszthatatlanok vagyunk.
Mint a borsó meg a héjja,
ja nem az elválasztható, 
de hüvelyéből úgy omlanak ki a szemek mint ahogy mi gurultunk szanaszét 
mégis egy irányba tartva, a teljes pusztulásba.
Megint hazudok, mert felmutatni nem tudnánk semmi kézzelfoghatót, 
mégis olyan évünk volt amit kívánok neked.
Azért nem baj h vége, 
de végre Veszprém, 
itt koptatom a macskaköveket, 
ahogy fenyegettelek titeket még a Dubniczayban, de rég volt..
A canyonban nem fordultunk meg annyiszor, de volt sok Fricska,
ilyen meg olyan is, igazi fajta,
az Odalökött megnőtt, 
tömeget látok,
új tagokkal bővült Marcik meg Kertvéllyesi Andrások csillogtatják a tollukat meg a hangjukat, 
és van fény is, 
ami nem lett a barátunk, de belülről égünk így a télbe menve, 
látjátok,
hát ilyen év volt ez,
olyan amit kívánok
s ami remélem vezet valami újba, 
változást okozóba, 
mert azért lassan továbblépnénk.
Egymás mellett, de egymáshoz nem túl közel
Gibran a Gibraltári szorosban Utazóban Egyedüllétben Befogadóan
most valami mást
DE MARADJATOK!

festeném

nem akarok csúnya lenni csak fehér

vértelen ahogy éreztem, hogy kezeim közül

folyik ki az éren át a piros lé

ahogy lassan folydogált kifelé a lelkem

csak nem vettük észre, hogy befelé viszont nem jön semmi

így hagytuk a folyást, bizakodva néztük ahogy múlik,

csak egyre halványodott

már nem voltam éhes

hónapról hónapra lett egyre kevésbé fontos az élet

fárasztott a rágás, aztán abbamaradt

csak néztem a hófehér falat,

hogy annyira pirosra festeném

pöttyösen fröcskölve folyva árulkodna arról hogy hol tartottam

s csak feküdnék, ahogy folyik a piros lé 

s ázna benne lassan hófehér testem,

a parketta beinná a vérem

s én parkettává lennék

Ő vagy Én?

Szúr ott középen valami.

A fejben, a testben, a mellkasban nyílik valami.

Valami nyílik, földfeletti érdek,

Földalatti porban gyökeret eresztenének,

Ha bírnám.

Ha bírnám és nyitva hagynám.

Hogy elnyeljen, s aztán Ő legyen és ne Én.

Ne Én, mert az Én kicsi hozzá,

Az Én megreped, a hang bereked ha Én kellek hozzá.

Most jöjjön Ő,  átadom neki az irányítást,

Mert az Én tovább nem vezet.

Nem vezet, s én hagynám hogy vezessenek.

Menekülők

Menekültem,

pedig engem nem üldözött senki,

Háború is csak a lelkemben tombolt.

Megölni is maximum magamat akartam.
Most meg itt kopogtat;
kopp, kopp, kopp…

Beengedel?

És én nem, van itt elég háború.

A szögesdrót alatt másznak megállíthatatlanul,

Ukrán falvakat áztat az orosz haderő.

2015 Európa,

Tessék?

A békének vége újra?

Féltem!

Amikor a kormányt újra választották,

Féltem!
Amikor az oktatást “megreformálták”.

Féltem!
Amikor Ukrajnában kitört a háború.

Féltem!

Amikor nem történt semmi…

Most meg itt van.
Az iszlám állam üldözöttjei,

És ki tudja mi jön ezután.

Már nem félek.
tudom, hogy a világ elveszett.

Testvéreim szanaszét a pénzért

S mert a nem magyar sokszor kedvesebb,

Mert a biztonság, itthon álom csupán.

Magyar magyarnak farkasa,

Ez itt a szegregáció otthona

S néha nem is a mástól szegregál

Szegregál mindentől, ami érdekének ellenáll.

2015 Magyarország

Disszidált a fél lakosság a jobb jövőért

S még a menekülő is tudja, hogy itt nem

Itt nem marad, csak menne tovább

Mert itt semmi, semmi van

Én meg még Idealista voltam,
szívemben az egész világ

De a világ valami olyanná válik,

Aminek egy szívben nincs helye.

Menekülnék,

De rám találsz Te is.
Ajtómon kopogtatsz, s mintha nem volna más

Ezer ajtó pedig nyitva áll

Mégis idejössz

És amikor minden a feje tetején állt,

Te még átgázolsz ezen a labilis semmin

Beletúrsz az ürességbe és felkavarod a port a nem létezőn

Menekülök
menekülők hada lepi el Európát

A nagy gazdasági egység, a fegyelmezettség tessék
Tessék?

Hogy Európa átalakul?

Hogy most békésen, meg befogadón?
Mint az itteni törvénymódosítás?

Hogy nyitott a határ,

Hogy nyeli és elnyeli

És a pride is majd békében zajlik ezután

Európa?
színes, globalizált?

Hiszem

Nem hiszem

Te meg itt állsz

S mintha lenne még erre esélyem

Megakadályoznám

Hogy lángokba boríts engem, aztán Európát.

Jim meg Kurt meg M és sokan mások

Csak simán elegem van a drámai halálokból körülöttem. 

Az önpusztítás, erek felszaggatása, kivégzés droggal, piával. Érzelmi zárkózottság, amiken csak a kibaszott korai halál segíthet, azt hiszed.

Azt hiszed, hogy csak Te érzel így. Hogy nem fél, szenved, nélkülözik mindenki. 

Hogy nem mindenki él a hiány állapotában onnantól, hogy levált az anyja méhéről.
Azt hiszed, nem fogsz hiányozni senkinek. Hogy nyugodtan mehetsz el anélkül, hogy százszor és ezerszer gondolnának az űrre, amit lényed megszűnte okoz. 

Mert hidd el.

Hiányzol a világból. 

Üresen marad a helyed. 

Minden olyan behelyettesíthetőnek tűnik. 

Egy szerelem, házasság, még egy új gyerek is betöltheti a régi helyét, de valójában sohasem. 

Soha nem felejtünk el egyetlen személyt sem. És a hiánnyal élünk tovább. 

Hol élőbben mutatkozik, hol gyengébben, de soha meg nem szűnik. Bárhogy is hiszed.
Na hagyd itt a helyed üresen!

Na hagyj űrt másokban, ha teheted!
A kilépés, csak egy pillanatnyi megoldás, de hidd el, egyszer úgyis végig kell csinálnod. 

Megteheted százszor és ezerszer, de az egyetlen valódi kilépés az, ha végigcsinálod. 

Az ihletett pillanatokat nem adják ingyen!

Szelidíts meg!

A kisherceg meg akarta szelidíteni a rókát.
Nem tudta mit csinál, nem tudta hogyan tegye, de hitt a rókának.
Bízott benne és a róka vezette.
Leült csendben és csak figyelt és várt.
Csak tellt az idő s miközben nem történt semmi, 
köztük a világok távolsága egyre kisebb és kisebb lett.
A csendben, a semmi történésben láthatatlan szálak fonódtak köztük.
Szavak nélkül lett egyre világosabb a másik egész lénye.
A szavak csak azt tudták volna elmondani, amit tapasztaltak, amit megéltek,
a kívül láthatót.
Mindaz ami fontos, mindaz ami ebből közben átalakult bennük, ott volt a csendben.
Sokan nem hisznek a csendben.
Félnek tőle, mert az egyre halkuló világban előkerül minden, ami szavakkal fedhetetlen.
Előkerül a rejtett, a féltett, a valódi világ.
A látszat amit a szavakkal ügyesen fenntartanak, 
a hit, amivel ezt fogadják, mert bár kétséggel teli a fogadás, mégis jobban teszik, ha veszik
a másik hazugságait, cserébe nekik sem kell mutatni a valódit.

Mert senki nem akarja igazán, hogy látható legyen… az nagyon durva világ..

...

Nagyon nehéz eldöntenem mi a lázadás és mi az amikor feladok valamit, vagy mindent?
Az egyik ellenállásból fakad, a másik gyengeségből, és a kettő között van valami…, de nem jövök rá azt hol találom magamban? 

Általában vagy lázadok, vagy elfáradok és feladom a küzdelmet!Elbizonytalanodom és nem tartok ki az úton, különösen ha már közel vagyok az addig tisztán érzékelt célhoz. A cél egyszercsak értelmetlenné, olykor elérhetetlenné válik, de kiváltképp a  küzdelemben bizonytalanodom el. Hogy van-e bárminek értelme amiért küzdeni kell.
S hogy ha elérek valamit valóban elégedetebb leszek-e?

Nem mintha le tudnék állni…
Vagy belső késztetés vagy külső noszogatás, néha egy komoly csapás visz tovább és terel valami vagy valaki felé. 

Nem tudom kire hallgassak. Belül is olyan sokan vannak. Az ősök, az ismerős életek,  a gyenge én, a legyőzhetetlen én, az akarom én, a feladom én és ott van valahol az ártatlan én is. Aki mindezt higgadtan figyeli és tudja, hogy minden próbálkozás helyén való. Hogy az elcseszés is része az útnak, darabja az egésznek.
Csak én vagyok bizonytalan. Én ítélkezem folyton magam és mások fölött, várok többet és utasítok el olyan lehetőséget és szeretetet, ami úgy érzem megrengetné addigi világomat. Csak én nem tudom, hogy amerre tartok és akik kereszteznek az úton azoknak mind akkor és ott pont ott van a helye. A hibáim is, a lázadásaim is mind egyfelé visznek. Afelé, amiért mindig is tudtam, hogy elindultam. Hogy megértsek valamit ebből a nagy egészből, hogy lássam magam elbukva és csillogva, egészként és darabokban és lássam a világot is mindezzel együtt. A sötéttel és világossal. Hanggal és fénnyel…
 és csenddel…

Shelter

Csendélettelen

           

... The first sex with him

the first touch

determines the last one

USE SOMEBODY

when you love somebody

DEAD FLOWERS

CLOUDS

and your nails

tents from the camp

smells, laughings and always when you were in

and sometimes out

The first sleep

Do you remember your first sleep

alone

and together

Your first sip of wine

the first...

Your first meal

What was that?

Your first sleep outside your mother

Your first sleep with her

Your first sleep outside your born house.

Az első lépések

Egyedül.

Aztán másokkal.

Your first silence

When did it happen?

when you realized YOU ARE ALONE

AND

   YOU

            ALWAYS

          WILL 

         BE

                      ALONE

even if you have company

even if you are in a crowded city

even if you are familiar with it

You can't avoid!

You can't afford to avoid.

You are not for that.

You can turn your head

You can close your eyes

You can be drank

BUT NEVER

you can never 

FORGET

WHO THE FUCK

YOU ARE!!!

And you don't want to forget!

You never wanna forget!

You born to live!

Born to show

how to live!

You don't believe in that now!

You don't see your path!

You don't see your man,

because you know one thing:

YOU NEED A MAN

Whitout him you cannot being

you can't be

who you are.

Csak vagy!

Whitout thinking!

Célbatalált érzelmek nélkül.

Múlt és jelen nélkül!

Mert nélküle nem vagy!

A cserépkályha

Most valami régi szag

Citera

innen jöttél!

Whitout father

whitout Odessa

Whitout the sea

Whitout languages

You can never

You can ever

Go through all these!

You go all these through!

And you remember you did that lot of times

So many times you did it well

You met with him

AGAIN and again and again

In the mountains!

In music, films, feelings

Familiar with him

Even if he rejects you!

But he not rejects you!

You just want more!

He can give you

but you don't know yet

what's that he gives you

PATIENT!

      be patient!

       Innocent

              and listen

Listen everything around you!

In the hole

Sometimes the hole is as small as a little point on the paper
Sometimes as huge as my whole world
At the time I'm the hole, I'm the dark
Not exist, don't feel just being in the fucking hole
Which is more than me and I'm lost

But a little jet passes in the big dark
And I'm there again
Exist again
And shining as the sun

Pillanatok

1, Amikor nem vetted be a gyógyszert reggel, mégis tökéletesen nyugodt vagy egész nap.
Vihar előtti csend. Most éppen leszakadt az ég, már sötét van...
Az egyik vendég napközben egy órán keresztül magyaráz, hogy melyik négyeztméteren mekkorára vágd a haját.
Nyugodt vagy. Bár az arcodon néha megjelenik  a döbbenet és a cinikus elmebeteg vigyorgás. De az elmebetegség most csak lappang. A düh és ellenállás csak mint egy árnyék van veled. Valójában nyugalom van és ahogy a percek lassan telnek a feszültség nem fokozódik.
Aztán eljön egy pont. Ő is tudja és te is, hogy nem húzhatja tovább. Megmondtad neki, hogy ez az utolsó ollócsapás. Leveszed a leplet, megszárítod a haját. Ő még ül és nézi, de te már a legnagyobb békében söpörsz körülötte.
Lassan feláll. Még nézi a tükörben magát, nyújtott lépésekkel sétál a recepció felé. Te várod, hogy távozzon. Addig pakolsz, nehogy közelebb kelljen menned hozzá.
Aztán kimegy. Fellélegzel és még mindig nem forrongó dühvel annyit mondasz a kollégáknak: nem volt százas...
Aztán visszajön. Megijedsz. Zavarba jössz. Nem nézel rá, reméled nem reklamálni akar.
Odamegy hozzád, kinyitja a tárcáját és csak annyit mond, elment levenni pénzt, mert úgy érzi nagyon fárasztó volt és köszöni, hogy türelmes voltál hozzá.
Vörösödök, mert tudom, hogy tényleg az voltam, de amikor a másik is érzi és őszintén áll hozzád, az mindig egy zavarba ejtően kedves pillanat.

2, Aztán van olyan, hogy valakinek annyira, de annyira jó parfümje van (meg sem kérdezed mi az, mert azzal is csak múlik a varázs), hogy nem sietsz. Nyugodt transzban csattogtatod az ollót, igazgatod a haját, sok időt töltesz el az oldal tökéletes átmenetével, mert az a pozíció van legközelebb ahhoz, hogy érezd a nyakát. Ahonnan hullámokban tör feléd az illat. Ezernyi emlék, talán nem is a múltból és nem is a tiéd, de ő is ül csendesen. Illatozik magában és hagyja, hogy magadba szívd azt a pillanatot, ami most kettőtök között zajlik. Adás és kapás. Minden kis hajszál örömben és halkan hullik a kőre.

3, Arany fürtökkel ül anyjával szemben az angyali kék szemű kissrác. Oroszul beszélnek, eszedbe jut Tarkovszky, akit nemrég láttál.
Zerkalo, ők csak Zerka-nak mondják, ahogy a tükörbe mutat a szőke anya a kisfiúnak. Elfordul jobbra balra. Alig hagyja magát. A fürtök eltűnnek a fejéről és aggódsz, hogy megfosztod a bájtól, pedig annyira gyönörű. Minden percet élvezel. Az orosz szavakat, elképzeled mi lett volna ha te is érted, ha ott születsz mégis a tengerparton, ha még inkább tiéd lett volna az a nyomorúság és mélység ami az ukrán földet lengi be, de tiéd lett volna az a megmagyarázhatatlan szépség is. Így is a tiéd egy kicsit. Élvezed a tiszta tengerkék szemeket az anyjáét és az övét különösen. Végül elkészülsz. Már fürttelenül felállnak és a tükörbe néznek. Látod, hogy kár volt aggódnod, mert ugyanúgy ott van a szőke gyermeki báj, csak kicsit idősebb lett.
Odamegy az ablakhoz és tanulmányozza a tökéletes zöld műanyag almát.