parázsvarázs

Egyedül. Erősen és gyengén. Magányosan és társasan. Társas magányban és magányos társban. Így létezem.
A zene van csak sokszor. Emlékek. Egy-egy szabad pillanat. Némi melankólia és sok aktív energia, ami olykor félelembe és bánatba torkollik.

Elenegdeni a múltat oly nehéz, mégis elengedhetetlen, hogy megtegyem. Minden már kihunyóban. Másfél napig tart csak a varázs és jön a megszokás.

De nem szeretem. Elvágyódom, csinálnék valamit.
Mindig valami újat, valaki újat felfedezni. Magamból az érzést újra és újra kihozni. Tartani a varázst, a tüzet nem hagyni kihunyni. Mert végre megvan már és őrizem, lángra lobbantom néha, aztán csak a parazsat figyelem. Szelíden, körbetáncolom és felemelem a lángokat az égig, hogy perzseljenek, formáljanak, égessenek rám új jeleket, hogy felfedezd majd, ha eljön az idő.
De most még csak gyűjtögetek. Mit tehetnék eggyel harminc előtt. A természet is erre teremtett. Hogy lángodat fellobbantsam és tartsam, majd tartsad és őrizd a tüzet, a fényt ne hagyd húnyni.
Mert csak ez számít. Ezek a pillanatok maradnak, mikor távozol. Az életemből, az életedből. Nem éri meg várni, félni, nem lángolni folyton hiszen úgyis az örök sötétség vár. S mindarra mit hibázol vagy teszel, ki fog emlékezni már. Így szerethetsz és tehetsz szabadon amit jólesik. Nem ítéltethetsz. És nem ítélhetsz, mert nem számít jó-e vagy rossz, sok vagy kevés mit teszel.
Ami marad csak az érzés, halálod órájában amikor lepereg a film, csak pillanatok maradnak, amikor lángod égett és valós voltál és benne voltál az életben és másokban.

Könyvek és ruhák

Néhány zsák ruha és pár doboz könyv.
Ennyi csak mi velem tart az úton.
Honnan hová s meddig maradok nem tudhatom.
Kell ennél több az életemhez? Kell-e több tárgy, lakás, vagyon?
Most szabad vagyok.
Bárhol kiköthetek.
Most élvezem.
Aztán eljön az idő, mikor beköltözöm Hozzád.
Te talán állandó vagy és házad ott marad, vagy veszel másikat.
Én megyek csak folyton folyvást tovább és tovább mert valami hajt.
És nem mondhatom megállnék már.
Szeretem a szabadságomat és szeretem, hogy kiköthetek Nálad.
Majd szeretem, hogy tovább mehetek, ha már nem jó Veled.
És főleg azt, hogy már nem félek,
és ezért még az is lehet, hogy maradok.
Mert rájöttem a lelkemben van a szabadság.
Bennem van a korlát, ha úgy érzem megfulladok.
Féltem élni.
Féltem az lenni aki vagyok.
De mindig tanulok, s most talán Nálad kötök ki.
Talán most gyerek is lesz, és munkám, amit most megtartok.
Biztonságban vagyok.
Mert otthon vagyok Veled, Nálad, Nélküled.
Szabad vagyok.

Néhány zsák ruha és pár doboz könyv.
Ennyit viszek most Tőled el.
Talán a kanapét elhozhatnád ha meglátogatsz.
A kávéfőzőt most bepakolom. Sajnáltam a múltkor.
Persze biztos most nem fogom használni,
de akkor éveken át emlegettem, milyen jó is volt,
mert volt már egy kávéfőzőm előtted.
Te úgysem iszod.
Mindent itt hagyok, pedig eddig Te tettél így,
és sejtem, hogy pont most Neked sem kell már semmi.
Egy hátizsákban van az életed.
Még a könyveidet sem viszed, ha elhagyod az országot, a helyed.
Hol a helyed?
Kié lesz ez a sok kacat, mit oly sok gonddal válogattunk össze.

Tárgyak. Emlékek. Te. A múlt.
És a jövő?

Merre visz az utunk?
Hol lesz pár év múlva az ágy,
a kedvenc székünk Nándor,
az asztal, amit olyan nagyra lehet nyitni,
a konyha, amit úgy szerettem.
És hol leszel Te.
Ki főz majd a konyhádban.

És én hol Leszek akkor...

Mégiscsak fáj az elválás.
Pedig elmúlt már tudom.
Nem a tárgyak, nem a félelem, nem a kilátástalanság.

Talán az, hogy minden elmúlik egyszer.
Olyan hamar véget ér. Por s hamu leszünk egyszer.
Pedig úgy szeretek élni.

Nyitva az égbolt

Nyitva az égbolt, a fogaim zárva
belecsikordulnak az éjszakába
holnap jössz, én ma megyek
te maradsz, én ki tudja merre leszek
találkozunk, nézek majd Rád,
mondd, mi várhat még ránk
Messze vagyok, messziről jössz
40 nap csak a halál
ennyi volt és vége is már.

Igyekezz az égbolt zár
Ajtóm nyitva, de fogaim csukva
Feszítek, mert nem merek
nem merek élni, pedig csak szeretni
kellene és hagyni hogy legyél
és minden itt legyen egyszerre
Sok ez így most
Superhero vagyok olykor azt hiszem
máskor válladra dőlnék
vagy valakire és azt kiáltanám
védj meg, rejts el, csak simogass
és szeress és ne engedj el sose
mert félek, gyenge vagyok

És kell nekem ölelő karod

Különben elveszek az éjszakában
pedig fényem még ragyog
de fogaim zárva.

Szerelem morzsák

Nálad maradtam. Valahogy nem értem haza azóta sem igazán. Megtaláltam valamit abban az éjszakában, ami mélyről jött és hiányzott mint egy falat kenyér. Nem vagy több, mint a sok új dolog ami az életembe jött, de a mélység vagy, a tartalom, a zene, ó igen a költészet.
Most valahogy minden összeáll. Te vagy a pont. Pont ott, pont akkor, pont most, és igen pont azt adod, ami még hiányzott hozzám, belőlem. Amitől most kerek vagyok.
Hadd aludjak nálad egy éjszakát. Hadd menjek le a mélyére szívednek, hogy turkálhassak a sok emlék és tartalom között, kinyithassam a fiókokat, megnézhessem a könyveidet, kezembe fogjam a gitárodat.  Ó, igen nekem is volt valaha egy.

 Hogy megismerjem azt amit hoztál mert valahol nálam is megvolt ez... Segíts a keresésben!
Nálad alszom és már csak a lényeddel felhozol nekem mindent amire szükségem lehet.
Én mit adok Neked? Nem tudhatom, de biztos hogy ez egy olyan találkozás. Ahol nem csak a testnedvek cserélődnek a szívek is egymásba ömlenek és a lelkek összehangolódnak, nem, nem mint egy szál gitár, hanem mint két gitár, az egyik mély, a másik valami könnyed...
Ez lennék neked? Egy szellő, ami visszahozza ifjuságod reményeit, egy szellő, ami felborzolja  lelkedet.
Legalább egy éjszakát adj még nekem. Nekünk. Kell a költészeted.  A dallamod, a hangod és a kezed. Melléd fekhetek? Hogy nézzelek a félhomályban és megfoghassam a kezed, és végig simítsd az arcom, és sóhajthassak egyet. Egy nagyot, amivel minden kiszakad, minden eltemetett érzés, minden elfojtott  hangulat. Egy hatalmas megkönnyebbülés, hogy érezhetek veled, általad s ezután mindenhol, mindekor. Igen, mert már érzem, hogy ezt lehet.

alcoholmámor

Jobban szeretlek, amikor annyira részeg vagy, hogy alig tudsz beszélni, a nyakamba borulsz, és nagyon nyitott és szeretetteljes vagy.
Igen én is szeretem amikor ilyen vagyok, és főleg, amikor van ilyenkor kit szeretni. De sokszor Te sem vagy ilyen állapotban, így én sem indulok el feléd.
Soha nem egyedül vagyunk valamilyenek, mindig van egy általános hangulat, amiben részt veszünk, és együtt alkotunk minden pillanatot.