Azt hittem... de, sosem

Sose halunk meg!

        helyett
Sosem öregszünk meg...

Az érzés, ahogy tellnek az évek, csak komolyodik,
hogy nem múlik a Pán Péter effektus,
csak nyúlik az idő, meg az éjszaka,

amikor mindenki reggel ér haza,
vagy valamelyikőnkhöz oda,
és egymás hegyén hátán röhögve alszunk el.

Azt hittem, hogy múlik,
hogy jön majd az a felnőtt érzés,
amitől úgy nyúlik az idő és megáll.
Megáll és megfolyt, és aztán halva talál.

De minket a hajnal mindig
szétesve, apró gömbökre tépdesne,
de nem kell, mert hullunk mi maguntól is ezer színre szét,
és felkel a nap, ahogy a kávét kavartad,
és közben kitisztul az agy, hogy ezer színben lássuk egymást.

Az utcán aranyfényben úszik a gondolat,
kesze-kuszán, mint minden tegnapi mozdulat.
Lépcsőn fel, lépcsőn le,
cigi gyújt, aztán mégegyre,
és mégegyszer, mert az enyémet minimum kétszer kell
gyújtani
pedig annyit tud nyújtani.
A szédülés, az együtt lélegzés a füstben.
A füstszűrő piros, az enyém rúzstól,
ő meg véresre szívta a száját,
mert annyira akarja.
Hogy az élet úgy áramoljon,
mint ahogy a füst lefolyik a tüdőbe,
és távozik köhögve,
mert megkönnyebbült.
Hogy ami bent, az kint is lehet és úgyanúgy eltűnik,
mert a tér elnyeli,
és megtisztítja,
és aztán mehet körbe újra.

Hazatérés Slam

Haza haza kéne érni már.
Elég volt a tagadásból, a valakivé válásból,
hogy én nem az vagyok, ahonnan jöttem,
mert ott annyi fájdalom volt köztem és a sok szép hely között.

De mit tehet róla a Bakony, a Balaton, az Alba,
hogy az üresség úgy folyt be a karba, mint tűből a vénás injekció,
és készakarva robbant a szívben annyi fájdalom,
és reménytelenül, vakon kerestem a napot ott, ahol akkor is sütött.

S most visszaértem és a jövő évre csak azt kérem, hogy
még egy, még egy nyarat ne Veszprém nélkül...
A távolság köztünk... az ember belekékül.

Hogy nézzem csak képen, ahogy a macskakövön éppen megtörik egy napsugár és ezer szilánkra robban szét, mint a szívem, ha nélküled tölteném.

Hogy nézzem, hogy a Fricskában Piri az asztal alatt hűsöl és a patakpartra kiül lábat lógatni aki ott lakik, de nem én, mert én Pesten veszek el éppen a szmogos forrongó utcák között, mint bábelben a sok külföldi ide-oda lököd és hajnalban érek haza, mert ott mindig magäval ragad az éjszaka, de túl zajos, túl zavaros, mint a marokkói piacon nem tudod hogy a fűszerek, vagy a gandzsa zavar be az agyba.

Itthon vagyok, főleg itt, és most már mindenütt,
mert amint beengedtem minden emléket ami jött,
ha kellett, ha nem, megérkeztem végre.
Veszprémbe, Fehérvárra, a budapesti térbe

Mostmár ugyanaz Újváros, mint Szombathely
és Almádi, mindenhol történt valami
ami bennem úgy ért le, hogy fordított a világon.

Most már itthon vagyok amikor a cserépkályha tövében diót majszolok, a bakonyban írom a verset hamisítatlan búsmagyarsággal és borgőzös pincelyukba bújva filozofálok sok baráttal.
Csak itthon lehetek. 

Itthon lehetek önmagam pálinkában ázva mint a szilva, lilán, éretten, öntudatlan képekben leírva a tegnapi estét, mert a pálinka az hat. Határozottan tudja a magyar, hogyan kell gyümölcsből és csak kavar, meg érlel amíg 60'-os lesz, mert a kevesebb az már nem is magyar és tudja hogy az avar milyen szépen ég az őszi estében, hogy majd megfullad a testében minden szomszéd vagy utcai járókelő.

Csak itt hallhatom, ahogy az udvaron zizegnek az őszi diófa levelek,
és a gyújtós meg a balta a teraszon hagyva is magyar.
Tudom, hogy mit jelent egy nyári alkonyon utcazenészt hallgatni egy várromon.
De nem tudhatom, hogy neked a haza mi?
Nekem kétely, titkok, keresés és lassan valami...
Valami integráció az agyban, amit ebben a nagy zavarban szültem az évek alatt.
Hogy a hazát csak akkor nem találom, ha nincs nyugalom.
Ha tagadom a múltat,
ha keresem az újat, mert nincs hova hátra.
Csak előre mehetek, mögöttem ott a taigetosz lába.

Itthon vagyok s közben annyi haza vár még rám:
Odessa, Hága, Svédország és hány még hány.
Mert a haza ott van veled a szívben, és ha engeded, hogy a hatás érjen
az új helyekben otthonra találsz és hagysz ott meg viszel magaddal
és gyakran visszatalálsz.

Tricks&Tracks

Nem egy időben, nem egy helyen.
Egy térben, mozdulatban, mozdulatlan levegővételekben.
Varázslatban.
Egy szívdobbanás.
Artériák áramlásában, le és fel.
Fel, fel, fel.
Ott. Csendben és zsivalyban,
ütemekben doboltam és dobolt ő is.
Transzban.
Agypálya áramlásban.
Alfában meg omegában.
Testek elhajlásban.
Mélyben, magasságban.
Zuhan, csak zuhan és eget ér.
Fokozódik, feszülésben oldódik.
Az örülettől fodrozódik és nem ér véget,
mert a vége a kezdetnél ér be.
Szenvedélyben, meztelen jelentékben,
jelentéktelen jelenségben eggyé válik,
és eltűnik, ami meg sem jelent.
Meztelen valóságban, arculcsapásban
kitekert csavarásban
testek mélyzuhanásban
a lélek koppanva földet ér.

..

Egy pont nem pont.
Két pont összeköt egy egyenest.
Három pontból a végtelenre következtetsz,
és sok pont meghatároz egy teret.
A pontok sosem önmagukban vannak,
jelentésük hatványozottan van jelen,
ahogy az emberek sem önmagukban, hanem
jelentésben léteznek. S ha egymagukban vannak, 
a végtelen burkolja őket körbe.

Ketten egyértelmű, zárt rendszerű görbe,
mint Ádám Évával meg az almával,
a kígyó a farkával pedig megnyitotta a burkot,
és aztán kibukott egy világ belőle.
Ahol a sok apró bűnbeeső kis pontból
egy történelmet alkotó folyamatosság lett.

Mi

Nem változik semmi,
sem ő, sem én, sem Mi.
A köztünk hullámzó
érzelemtenger,
a köztünk vibráló szeretet
ha kell, ha nem kell
ott marad.
Két nap, egy év, vagy tíz
mindig ugyanaz marad.
Csak az idő tellik,
a díszlet szalad,
van aki elmegy, van aki itt ragad,
de a színpad, te és én
az marad.

Az ő szemében látom...

Ne hasonlíts, mert úgysem jöhet össze,
hogy azt lásd amit ő lát, vagy azt lássa amit gondolsz...
Mert más világban élünk.
Bár egy időben létező egyedek,
hasonló érzelemkészlettel rendelkeznek,
naivan azt hihetnéd, van valami összecsengés.
És néha van. De sosem pontosan.
Csak halvány sejtés, hogy érted Őt, vagy Ő ért téged
és egy időben egyre gondoltok...
Sose téveszd össze magad mással!
Az ő arcában rengeteg képmással találkozol,
aki nem te vagy.
Ő és te vagytok, egy mi valóság.
Akkor és ott, de soha máshol és soha mással nem vagy ugyanaz.