Nem tudta mit csinál, nem tudta hogyan tegye, de hitt a rókának.
Bízott benne és a róka vezette.
Leült csendben és csak figyelt és várt.
Csak tellt az idő s miközben nem történt semmi,
köztük a világok távolsága egyre kisebb és kisebb lett.
A csendben, a semmi történésben láthatatlan szálak fonódtak köztük.
Szavak nélkül lett egyre világosabb a másik egész lénye.
A szavak csak azt tudták volna elmondani, amit tapasztaltak, amit megéltek,
a kívül láthatót.
Mindaz ami fontos, mindaz ami ebből közben átalakult bennük, ott volt a csendben.
Sokan nem hisznek a csendben.
Félnek tőle, mert az egyre halkuló világban előkerül minden, ami szavakkal fedhetetlen.
Előkerül a rejtett, a féltett, a valódi világ.
A látszat amit a szavakkal ügyesen fenntartanak,
a hit, amivel ezt fogadják, mert bár kétséggel teli a fogadás, mégis jobban teszik, ha veszik
a másik hazugságait, cserébe nekik sem kell mutatni a valódit.
Mert senki nem akarja igazán, hogy látható legyen… az nagyon durva világ..