Ezt írtad a facebookodon, és erre jöttem rá, hogy elmentél. Lehet hogy el sem mentél, csak nem látunk. Kacagsz rajtunk, s talán picit sajnálsz minket, ha elkeseredünk, hisz Te már tudod, nincs mitől félnünk. A halál csak egy átjáró az öröklét felé, Isten kegyelme, ahogy írtad. Bölcs voltál? Vagy csak a halál közeledte tett bölccsé nem tudom. Nem tudhattad, de talán érezted, lassan véget ér a történeted. Talán érezted hogy a lelked ennyit akart itt a Földön, az öregség, betegség, nehézségek nem a te stílusod volt. Úgy éltél, hogy élvezted, és sokszor boldog voltál. Kihasználtad a földi lét minden csodáját, veszélyét és szépségét. Szerettél és szerettek, veszélyesen éltél, mert tudtad, hogy csak játék, tudtad hogy nincs tétje tudtad, hogy az élet örök, egy soha véget nem érő játék. S most kacagsz rajtunk, hogy ilyen komolyan vesszük, hogy elhisszük, hogy ez a valóság, és féltjük a kis életünket. Aggódunk ahelyett hogy élveznénk amíg lehet. Mindennek tudatában nem féltél semmitől, nem féltél kimondani amit gondolsz, kimutatni ha fáj valami. A végletek embere voltál, mert nem számított, mert tdutad hogy élni csak 110%on érdemes. Tudtad, hogy nincs megtorlás, tudtad hogy a pokol itt is ránk találhat. És ránk is talál gyakran, ha körbenézünk.
Soha nem mertünk olyan őszinték lenni, mint te. Soha nem mertünk igazán megsértődni, nem mertünk úgy szeretni, nem mertünk szembeszállni sokáig. Már kezdtük nyitogatni a szárnyainkat, de még mindig nem hittük el, hogy jogunk van olyannak lenni amilyenek vagyunk. És ez nem rossz, és nem jó. Ez csak van, és akinek kell, marad, akinek nem továbbáll.
Nem voltál tökéletes ahogy egyikőnk sem az. De mit számít ez már. Felismertem, hogy a halál pillanatában, minden világossá válik, minden értéktelen elveszik, minden lényegtelen a ködbe vész, s csak az marad, tudtunk e szeretni. Szerettek e minket. Mertünk e azok lenni akik vagyunk, olyanok amilyennek születtünk. Mertünk e dacolni minden olyannal ami nem a lényünkből fakad. Mertünk-e nemet mondani, és mondtunk e igent a vágyainkra.
Te is féltél, szenvedtél, szerettél és nem szerettek, nem szerettél és szerettek. Ez az ÉLET. És az élet olyan amilyen. Az élet van, nem kértük, de itt vagyunk. Eldobhatjuk, kihasználhatjuk, elnyomhatjuk, csak a mi döntésünk. Nincs jó döntés. Csak döntés van. Nincs megbánás, csak élet van.
El vagyunk foglalva a problémáinkkal, komolyan vesszük a létezést, de kérdem én kinek akarunk megfelelni.
Kinek kell eredményeket felmutatnunk. Ki fogja benyújtani a számlát. Tényleg azt hisszük, hogy Isten, az Élet, az Öröklét, a Szellem a szenvedésünket akarja? Nem csak mi találtuk ki hogy szenvednünk kell? Nem mi találtuk hogy van jó és rossz?
Tudom, és érzem hogy most jó helyen vagy, tudom és érzem, hogy tényleg semmi nem számít. Csak egy JÁTÉK, amit te így játszottál. Sok emberre hatással voltál. Így vagy úgy itt maradva az életed példa. Tanítás. Bátorságra, tétnélküliségre, szeretetre, elfogadásra és komolytalanságra. Egy részünk voltál, ami most beért az EGÉSZBE, ránk várva hogy felébredjünk, akár itt, akár a halálon túl.
Köszönjük hogy itt voltál. Öröm hogy ismerhettünk. Megmutattad az élet mélységét, s most úgy érzem e nélkül nem is lenne értelme.. És köszönjük hogy hagytál itt egy darabot magadból:).
