Mint gyönyörű könyvben a gyűrött papír, olyan a lelkem.
A fedőlap takarja a benti zűrös magányt.
Kívülről eladható és kívánatos különlegesség,
de felnyitva meggyötört elhasznált homály.
Besétáltam.
Gyanútlanul, rendezett ruhában.
Szalmaboglya hajjal, lemenő napsugárban érkeztem.
Még mosolyotam is.
Te csak figyeltél csendben és néhány kérdéssel beejtettél a pincébe.
Még mosolyogtál is.
Az hitted ugyanaz vagyok, mint a többi,
akit a pincédben kötöztél ki és kényedre, kedvedre szétszedted
és otthagytad, rakja össze magát.
Én nem akartam összerakni magam,
könnyes szemmel csak néztem hol Rád,
hol a szétszedett egészre.
Aztán kimásztam.
Némán ültem a konyhaasztalodnál egy darabig.
Szoknom kellett ezt a meztelen semmit, amibe taszítottál.
Kis idő múlva elfogadtam, hogy nálad szerepek nélkül kiterítve lehet csak létezni.
És akkor már én is kérdeztem és meséltem
arról, hogy ez a pőre mélység olyan ismerős,
s hogy mostanában nem jártam itt, de bármennyire is fáj
többé nem akarok innen elmenni.
Kérdeztem, Te hogy vagy vele?
Mert amiről kérdéseket tudsz feltenni,
Neked is ismerős.
Meglepődtél, hogy visszakérdezek,
mindketten azt hittük, hogy csak mi vagyunk ilyenek.
A kérdésfeltevő előnyben van, tudod.
De láttalak én is.
Főleg a falakat láttam, a visszaverődő fényben
pedig az enyémeket.
Álltunk egymással szemben mint két csillogó szemű ólomkatona lemerevedve.
Nem tudtunk moccani.
Csak a lassan szétbomló szerepek hullottak le rólunk nesztelen.
Aztán azt mondtad elég.
Hátat fordítottál és visszamentél egy helyre amit még ismertél.
Én azt mondtam várok egy darabig, hátha visszajössz.
Nem tudtam elmozdulni a pontról,
ahol megtörtént, amire életek óta várok.
Talán visszajössz.
Talán Te nem vártad még úgy a szétesést.
Talán én is beleszakadok, vagy eltűnök ebben a sötét semmiben.
De talán felépülök.
És visszajössz.
Mert Te is tudod, hogy nem mehetsz máshová.
Lehet, hogy nem hozzám, de biztos lesz még itt valaki.
Előbb-utóbb el kell jutni ide.
S aztán tovább kell menni, mert hosszú még az út.
Várok.
Rád egy darabig.
Aztán, ha nem jön más,
egyedül megyek tovább.
De utolérsz tudom.
Egyszer Te is ott leszel az úton.