nem akarok csúnya lenni csak fehér
vértelen ahogy éreztem, hogy kezeim
közül
folyik ki az éren át a piros lé
ahogy lassan folydogált kifelé a
lelkem
csak nem vettük észre, hogy befelé
viszont nem jön semmi
így hagytuk a folyást, bizakodva
néztük ahogy múlik,
csak egyre halványodott
már nem voltam éhes
hónapról hónapra lett egyre kevésbé
fontos az élet
fárasztott a rágás, aztán abbamaradt
csak néztem a hófehér falat,
hogy
annyira pirosra festeném
pöttyösen fröcskölve folyva árulkodna
arról hogy hol tartottam
s csak feküdnék, ahogy folyik a piros
lé
s ázna benne lassan hófehér testem,
a parketta beinná a vérem
s én parkettává lennék