...

Nagyon nehéz eldöntenem mi a lázadás és mi az amikor feladok valamit, vagy mindent?
Az egyik ellenállásból fakad, a másik gyengeségből, és a kettő között van valami…, de nem jövök rá azt hol találom magamban? 

Általában vagy lázadok, vagy elfáradok és feladom a küzdelmet!Elbizonytalanodom és nem tartok ki az úton, különösen ha már közel vagyok az addig tisztán érzékelt célhoz. A cél egyszercsak értelmetlenné, olykor elérhetetlenné válik, de kiváltképp a  küzdelemben bizonytalanodom el. Hogy van-e bárminek értelme amiért küzdeni kell.
S hogy ha elérek valamit valóban elégedetebb leszek-e?

Nem mintha le tudnék állni…
Vagy belső késztetés vagy külső noszogatás, néha egy komoly csapás visz tovább és terel valami vagy valaki felé. 

Nem tudom kire hallgassak. Belül is olyan sokan vannak. Az ősök, az ismerős életek,  a gyenge én, a legyőzhetetlen én, az akarom én, a feladom én és ott van valahol az ártatlan én is. Aki mindezt higgadtan figyeli és tudja, hogy minden próbálkozás helyén való. Hogy az elcseszés is része az útnak, darabja az egésznek.
Csak én vagyok bizonytalan. Én ítélkezem folyton magam és mások fölött, várok többet és utasítok el olyan lehetőséget és szeretetet, ami úgy érzem megrengetné addigi világomat. Csak én nem tudom, hogy amerre tartok és akik kereszteznek az úton azoknak mind akkor és ott pont ott van a helye. A hibáim is, a lázadásaim is mind egyfelé visznek. Afelé, amiért mindig is tudtam, hogy elindultam. Hogy megértsek valamit ebből a nagy egészből, hogy lássam magam elbukva és csillogva, egészként és darabokban és lássam a világot is mindezzel együtt. A sötéttel és világossal. Hanggal és fénnyel…
 és csenddel…

Shelter