Csak simán elegem van a drámai halálokból körülöttem.
Az önpusztítás, erek felszaggatása, kivégzés droggal, piával. Érzelmi zárkózottság, amiken csak a kibaszott korai halál segíthet, azt hiszed.
Azt hiszed, hogy csak Te érzel így. Hogy nem fél, szenved, nélkülözik mindenki.
Hogy nem mindenki él a hiány állapotában onnantól, hogy levált az anyja méhéről.
Azt hiszed, nem fogsz hiányozni senkinek. Hogy nyugodtan mehetsz el anélkül, hogy százszor és ezerszer gondolnának az űrre, amit lényed megszűnte okoz.
Azt hiszed, nem fogsz hiányozni senkinek. Hogy nyugodtan mehetsz el anélkül, hogy százszor és ezerszer gondolnának az űrre, amit lényed megszűnte okoz.
Mert hidd el.
Hiányzol a világból.
Üresen marad a helyed.
Minden olyan behelyettesíthetőnek tűnik.
Egy szerelem, házasság, még egy új gyerek is betöltheti a régi helyét, de valójában sohasem.
Soha nem felejtünk el egyetlen személyt sem. És a hiánnyal élünk tovább.
Hol élőbben mutatkozik, hol gyengébben, de soha meg nem szűnik. Bárhogy is hiszed.
Na hagyd itt a helyed üresen!
Na hagyd itt a helyed üresen!
Na hagyj űrt másokban, ha teheted!
A kilépés, csak egy pillanatnyi megoldás, de hidd el, egyszer úgyis végig kell csinálnod.
A kilépés, csak egy pillanatnyi megoldás, de hidd el, egyszer úgyis végig kell csinálnod.
Megteheted százszor és ezerszer, de az egyetlen valódi kilépés az, ha végigcsinálod.