Nálad maradtam. Valahogy nem
értem haza azóta sem igazán. Megtaláltam valamit abban az éjszakában, ami
mélyről jött és hiányzott mint egy falat kenyér. Nem vagy több, mint a sok új
dolog ami az életembe jött, de a mélység vagy, a tartalom, a zene, ó igen a
költészet.
Most valahogy minden összeáll. Te vagy a pont. Pont ott, pont akkor, pont most, és igen pont azt adod, ami még hiányzott hozzám, belőlem. Amitől most kerek vagyok.
Hadd aludjak nálad egy éjszakát. Hadd menjek le a mélyére szívednek, hogy turkálhassak a sok emlék és tartalom között, kinyithassam a fiókokat, megnézhessem a könyveidet, kezembe fogjam a gitárodat. Ó, igen nekem is volt valaha egy.
Most valahogy minden összeáll. Te vagy a pont. Pont ott, pont akkor, pont most, és igen pont azt adod, ami még hiányzott hozzám, belőlem. Amitől most kerek vagyok.
Hadd aludjak nálad egy éjszakát. Hadd menjek le a mélyére szívednek, hogy turkálhassak a sok emlék és tartalom között, kinyithassam a fiókokat, megnézhessem a könyveidet, kezembe fogjam a gitárodat. Ó, igen nekem is volt valaha egy.
Hogy megismerjem azt amit hoztál mert valahol
nálam is megvolt ez... Segíts a keresésben!
Nálad alszom és már csak a lényeddel felhozol nekem mindent amire szükségem lehet.
Én mit adok Neked? Nem tudhatom, de biztos hogy ez egy olyan találkozás. Ahol nem csak a testnedvek cserélődnek a szívek is egymásba ömlenek és a lelkek összehangolódnak, nem, nem mint egy szál gitár, hanem mint két gitár, az egyik mély, a másik valami könnyed...
Ez lennék neked? Egy szellő, ami visszahozza ifjuságod reményeit, egy szellő, ami felborzolja lelkedet.
Legalább egy éjszakát adj még nekem. Nekünk. Kell a költészeted. A dallamod, a hangod és a kezed. Melléd fekhetek? Hogy nézzelek a félhomályban és megfoghassam a kezed, és végig simítsd az arcom, és sóhajthassak egyet. Egy nagyot, amivel minden kiszakad, minden eltemetett érzés, minden elfojtott hangulat. Egy hatalmas megkönnyebbülés, hogy érezhetek veled, általad s ezután mindenhol, mindekor. Igen, mert már érzem, hogy ezt lehet.
Nálad alszom és már csak a lényeddel felhozol nekem mindent amire szükségem lehet.
Én mit adok Neked? Nem tudhatom, de biztos hogy ez egy olyan találkozás. Ahol nem csak a testnedvek cserélődnek a szívek is egymásba ömlenek és a lelkek összehangolódnak, nem, nem mint egy szál gitár, hanem mint két gitár, az egyik mély, a másik valami könnyed...
Ez lennék neked? Egy szellő, ami visszahozza ifjuságod reményeit, egy szellő, ami felborzolja lelkedet.
Legalább egy éjszakát adj még nekem. Nekünk. Kell a költészeted. A dallamod, a hangod és a kezed. Melléd fekhetek? Hogy nézzelek a félhomályban és megfoghassam a kezed, és végig simítsd az arcom, és sóhajthassak egyet. Egy nagyot, amivel minden kiszakad, minden eltemetett érzés, minden elfojtott hangulat. Egy hatalmas megkönnyebbülés, hogy érezhetek veled, általad s ezután mindenhol, mindekor. Igen, mert már érzem, hogy ezt lehet.