Hazatérés Slam

Haza haza kéne érni már.
Elég volt a tagadásból, a valakivé válásból,
hogy én nem az vagyok, ahonnan jöttem,
mert ott annyi fájdalom volt köztem és a sok szép hely között.

De mit tehet róla a Bakony, a Balaton, az Alba,
hogy az üresség úgy folyt be a karba, mint tűből a vénás injekció,
és készakarva robbant a szívben annyi fájdalom,
és reménytelenül, vakon kerestem a napot ott, ahol akkor is sütött.

S most visszaértem és a jövő évre csak azt kérem, hogy
még egy, még egy nyarat ne Veszprém nélkül...
A távolság köztünk... az ember belekékül.

Hogy nézzem csak képen, ahogy a macskakövön éppen megtörik egy napsugár és ezer szilánkra robban szét, mint a szívem, ha nélküled tölteném.

Hogy nézzem, hogy a Fricskában Piri az asztal alatt hűsöl és a patakpartra kiül lábat lógatni aki ott lakik, de nem én, mert én Pesten veszek el éppen a szmogos forrongó utcák között, mint bábelben a sok külföldi ide-oda lököd és hajnalban érek haza, mert ott mindig magäval ragad az éjszaka, de túl zajos, túl zavaros, mint a marokkói piacon nem tudod hogy a fűszerek, vagy a gandzsa zavar be az agyba.

Itthon vagyok, főleg itt, és most már mindenütt,
mert amint beengedtem minden emléket ami jött,
ha kellett, ha nem, megérkeztem végre.
Veszprémbe, Fehérvárra, a budapesti térbe

Mostmár ugyanaz Újváros, mint Szombathely
és Almádi, mindenhol történt valami
ami bennem úgy ért le, hogy fordított a világon.

Most már itthon vagyok amikor a cserépkályha tövében diót majszolok, a bakonyban írom a verset hamisítatlan búsmagyarsággal és borgőzös pincelyukba bújva filozofálok sok baráttal.
Csak itthon lehetek. 

Itthon lehetek önmagam pálinkában ázva mint a szilva, lilán, éretten, öntudatlan képekben leírva a tegnapi estét, mert a pálinka az hat. Határozottan tudja a magyar, hogyan kell gyümölcsből és csak kavar, meg érlel amíg 60'-os lesz, mert a kevesebb az már nem is magyar és tudja hogy az avar milyen szépen ég az őszi estében, hogy majd megfullad a testében minden szomszéd vagy utcai járókelő.

Csak itt hallhatom, ahogy az udvaron zizegnek az őszi diófa levelek,
és a gyújtós meg a balta a teraszon hagyva is magyar.
Tudom, hogy mit jelent egy nyári alkonyon utcazenészt hallgatni egy várromon.
De nem tudhatom, hogy neked a haza mi?
Nekem kétely, titkok, keresés és lassan valami...
Valami integráció az agyban, amit ebben a nagy zavarban szültem az évek alatt.
Hogy a hazát csak akkor nem találom, ha nincs nyugalom.
Ha tagadom a múltat,
ha keresem az újat, mert nincs hova hátra.
Csak előre mehetek, mögöttem ott a taigetosz lába.

Itthon vagyok s közben annyi haza vár még rám:
Odessa, Hága, Svédország és hány még hány.
Mert a haza ott van veled a szívben, és ha engeded, hogy a hatás érjen
az új helyekben otthonra találsz és hagysz ott meg viszel magaddal
és gyakran visszatalálsz.